Donald Trump amerikai elnök 2020. január 28-án a Fehér Házban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen tartott tájékoztatóján felvázolta béketervét a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére.
Donald Trump realistának nevezte a tervet, és úgy vélekedett, ez “hatékony lépés” a béketeremtéshez és alap a közvetlen tárgyalásokhoz. Ezek lefolytatására és egy részletesebb menetrend kidolgozására közös bizottságot hívnak majd életre – mondta, de arra nem tért ki, hogy az érintett felek mindegyike részese lenne-e ennek a bizottságnak.
Mint fogalmazott: a tervezet “történelmi lehetőség” a palesztinok számára is az önálló államuk megteremtésére. “Elképzelésem mindkét fél számára előnyös” – szögezte le. Nyilvánvalóvá tette ugyanakkor, hogy a leendő palesztin állam megszületésének feltételei vannak. Mint mondta: a palesztinoknak egyértelműen vissza kell utasítaniuk a terrorizmus eszközét. Az elnök ígéretet tett arra, hogy egyetlen palesztint sem fosztanak meg otthonától, nem költöztetnek el. Közölte, hogy levelet küldött Abbásznak a béketervről.
Trump kifejtette: sokat kell tennie a palesztinokért is, mert egyébként a béketerv “tisztességtelen lenne”. Azt állította: a béketerv a palesztin gazdaság gyarapodását és a munkanélküliség csökkentését is lehetővé teszi. Trump szerint tíz év alatt egymillió munkahely jöhetne létre, és a bruttó hazai termék többszörösére növekedne.
Az amerikai elnök arra biztatta a muszlim országokat, hogy támogassák a béketervét. “Itt az ideje, hogy a muszlim világ korrigálja az 1948-ban elkövetett hibát” – mondta, utalva arra, hogy az 1948-ban hozott ENSZ-határozat után a muszlim világ elutasította Izrael Állam elismerését.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő “történelmi napnak” nevezte a béketerv bejelentésének napját. Köszönetet mondott Trumpnak és kormányzata munkatársainak az előterjesztésért. Az izraeli kormányfő leszögezte: a palesztinoknak el kell ismerniük Izraelt “zsidó államként”, és hangsúlyozta, hogy a palesztin menekültek nem kapnak jogot arra, hogy visszatérjenek a mai Izrael területére. Úgy vélekedett: az új béketerv reális és esélyt nyújt a tartós béke megteremtésére. Leszögezte azt is, hogy beleegyezett a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokba, mert a Trump-tervet kiegyensúlyozottnak találja.
A tájékoztató után a Fehér Ház közleményben tudatta, hogy a Donald Trump által előterjesztett béketerv “demilitarizált” palesztin állam létrehozását irányozza elő.
Forrás: MTI, 2020.01.28.
A terv részletei
- Washington elismerte Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, továbbá Washington Jeruzsálemet Izrael Állam egy és oszthatatlan fővárosaként ismerte el.
- Washington elismeri Izrael fennhatóságát a Golán-fennsík felett is.
- Az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemben, amelyet Trump a palesztinok leendő fővárosának nevezett.
Tovább nyirbálná Palesztina területeit Trump “béketerve”
Palesztina eredeti területének mindössze 15%-át hagyná meg Trump, ami még az 1967-es határoknál is szűkebb területet jelent.
Palesztin álláspont
A Palesztin Állam egyértelműen elutasítja a tervet. Mahmúd Abbász palesztin elnök közölte, hogy sem Jeruzsálem, sem a palesztinok jogai nem eladók, és nem üzleti alku tárgyai: „Azt mondom Trumpnak és Netanjahunak, hogy Jeruzsálem nem eladó, jogaink nem eladók, nem alku tárgyai. És a megállapodásuk, az összeesküvés nem fog sikerülni. Nem hajlunk meg, nem adjuk be a derekunkat”. (BBC, hirado.hu)
Dr. Saeb Erekat palesztin főtárgyaló a palesztin televízióban arról beszélt, hogy a Donald Trump által bemutatott tervet Benjámin Netanjahu és a telepesek tanácsa készítette 2011-ben, és azt akkor be is mutatták a palesztinoknak. Erekat közölte, hogy a Trump által bemutatott anyag nem béketerv, hanem egy apartheid rendszer tervezete. Rámutatott arra is, hogy szerinte Trump és Izrael hivatalosan kihátráltak az Oslo-megállapodásokból, amikor bejelentették “üzleti tervüket”. Erekat hangsúlyozta, hogy ez a terv nem egy megállapodás, hanem egy diktátum a palesztinok felé, valamint a történelem, a kultúra és a civilizáció hamisítása. (WAFA)
A Palesztin Állam Nagykövetségének sajtóközleménye: Sajtóközlemény – Trump terve az igazság pillanata elé állítja a világot és az arabokat
Nemzetközi reakciók
A keddi bejelentést követően számos ország és nemzetközi szervezet reagált Trump tervére, többségük részrehajlónak ítélve azt:
- ENSZ: elkötelezett a kétállami megoldás mellett
- Az ENSZ a továbbra is a kétállami megoldás mellett kötelezi el magát, a Gázát és Ciszjordániát bekebelező 1967-es háborút megelőző határok figyelembe vételével. Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő elmondta, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének a kétállami megoldásra vonatkozó álláspontját az évek során a Biztonsági Tanács és a Közgyűlés által kiadott határozatok határozták meg, amelyek kötelező érvényűek a szervezetre vonatkozóan. (Dawn.com)
- EU: a terv lehetőséget nyújt az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos rendezésére
- Az Egyesült Államok kezdeményezése lehetőséget nyújt arra, hogy újraindítsák az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos és életképes megoldására irányuló erőfeszítéseket – közölte Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője a közel-keleti békefolyamattal összefüggésben az Európai Unió nevében tett nyilatkozatában. Borrell nyilatkozata szerint az Európai Unió tanulmányozza és értékeli a javaslatokat, majd ezt követően alakítja ki egységes álláspontját. Az unió továbbra is elkötelezett a két államon alapuló megoldás mellett, figyelembe véve mind a palesztin, mind az izraeli fél jogszerű kívánságait és követeléseit, tiszteletben tartva az összes vonatkozó ENSZ-határozatot és a nemzetközileg elfogadott megállapodásokat. Az EU felszólítja mindkét felet, hogy politikájuk révén igazolják a kétállami megoldása iránti valódi elkötelezettségüket, mint az egyetlen lehetséges módot a konfliktus lezárására. Michael Gahler német kereszténydemokrata EP-képviselő, az Európai Néppárt (EPP) uniós parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője ugyanakkor újságíróknak kijelentette, az Egyesült Államok elnökének közel-keleti béketervét részrehajlónak tartja. A tervben szereplő javaslatok várhatóan nem váltják be a tárgyalásos megoldás iránti várakozásokat. Ezek egyike sem egyezik az EU, illetve a tagállamok politikájával. Az EPP mindazonáltal megvizsgálja a terv részleteit és konzultál az izraeli és palesztin féllel – mondta a néppárti politikus. (MTI, 2020.01.28.)
- Jimmy Carter, az USA korábbi elnöke: Trump terve aláássa a békét
- Jimmy Carter kijelentette, hogy a terv végrehajtása sértené a nemzetközi jogot és elvágja az igazságos béke létrejöttének lehetőségét Izrael és a palesztinok között. Ha a terv megvalósul, az megsemmisíti a kétállami megállapodást, ami az egyetlen életképes megoldás. (Wafa)
- Dél-Afrika: az úgynevezett béketerv kudarcra van ítélve
- Dél-Afrika úgy véli, hogy csak a palesztin nép teljes részvételével kidolgozott kezdeményezések képesek tartós békét elérni, és fenntartja abbéli véleményét, hogy a valódi befogadó, nyílt párbeszéd oldhatja meg a jelenlegi patthelyzetet. Dél-Afrika továbbra is támogatja az életképes palesztin állam létrehozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket, az 1967. előtti nemzetközileg elismert határokon belül, Kelet-Jeruzsálem fővárossal, összhangban az összes vonatkozó ENSZ-határozattal és a nemzetközi joggal. Egy életképes béketerv nem engedheti meg, hogy a palesztin államiság olyan egységgé váljon, amelynek nincsen szuverenitása, területi összefüggése és gazdasági életképessége. (WAFA)
- Egyesült Arab Emírségek: a terv fontos kiindulópont a tárgyalások újrakezdéséhez
- Az Egyesült Arab Emírségek, melynek nagykövete részt vett a bejelentésen Netanyahu mellett – annak ellenére, hogy nem ismeri el a zsidó államot -, dicsérte a tervet, amely “fontos kiindulópont a tárgyalások folytatásához nemzetközi keretek között, az USA vezetésével.” (Egyesült Arab Emírségek washingtoni Nagykövetsége)
- Egyiptom: igazságos békét és egy független palesztin állam létrehozását sürgeti
- Egyiptom felszólította a két érintett felet, hogy a béke elérése érdekében alaposan tanulmányozzák az USA által felvázoltakat. Az egyiptomi külügyminisztérium kijelentette, hogy a tárgyalásoknak átfogó és igazságos békére, valamint egy független palesztin állam létrehozására kell irányulniuk. (Dawn.com)
- Franciaország: a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kétállami megoldására van szükség
- A francia külügyminisztérium közleményben jelezte, hogy “meggyőződése, hogy a nemzetközi jognak és az nemzetközileg elfogadott paramétereknek megfelelő kétállami megoldás a szükséges az igazságos és tartós béke megteremtéséhez a Közel-Keleten”. Franciaország “továbbra is ennek érdekében dolgozik az Egyesült Államokkal, európai partnereivel és mindazokkal, akik ezen cél eléréséhez hozzá tudnak járulni”. A francia külügyi szóvivő jelezte, hogy Párizs továbbra is figyelemmel kíséri és tekintetbe veszi ugyanúgy az izraeliek legitim elképzeléseit, ahogy a palesztinokét is. (MTI, 2020.01.29.)
- Hezbollah: a terv el akarja törölni a palesztin nép jogait
- Irak: Szísztáni: a béketerv sértő, Jeruzsálem a palesztin állam fővárosa
- Sértésnek nevezte, és elutasította a kedden Washingtonban bemutatott közel-keleti béketervet Irak legfőbb síita vallási vezetője, Ali asz-Szísztáni nagyajatollah, akinek a közleményét a Rudaw című iraki kurd hírportál idézte. “Ez a terv nem változtat azon a tényen, hogy Jeruzsálem megszállt terület, amelynek előbb-utóbb vissza kell térnie palesztin ellenőrzés alá, a muszlim országoknak pedig közösen kell ezért a célért dolgozniuk” – áll a közleményben, amely hozzáteszi, hogy a béketerv “arabok és muszlimok százmillióinak az érzéseibe gázolt bele”. Haszan al-Kaabi, az iraki parlament elnökhelyettese legmélyebb sajnálatát fejezte ki, amiért a terv keddi washingtoni bemutatásánál arab küldöttségek is jelen voltak. Egyúttal felszólította az arab országok vezetőit, a muszlimokat, az Arab Ligát és az Iszlám Együttműködés Szervezetét (OIC), hogy határozottan lépjenek fel a terv ellen. Hozzátette: ragaszkodnak a független palesztin államhoz, Jeruzsálem fővárossal. Ammár al-Hákim, az iraki Hikma síita mozgalom tagja szintén hangsúlyozta Jeruzsálem különleges helyzetét: “Nem vehetik el tőlünk, nem sajátíthatják ki. Semmilyen ürüggyel nem lehet áruba bocsátani a megalkuvások, megállapodások, választási árverések zsibvásárán” – szögezte le az ország egyik legismertebb síita családjából származó politikus keddi közleménye. Hákim hozzátette azt is, hogy Donald Trump amerikai elnök kormányzatának terve a világ stabilitását és biztonságát fenyegető összeesküvés. (MTI, 2020.01.29.)
- Irán: a terv veszélyezteti a régió stabilitását
- Irán nem ismeri el Izraelt és a Trump-adminisztrációval is ellentétben áll, elítéli a tervet, minthogy az veszélyezteti a régió stabilitását. Az iráni külügyminisztérium közölte, hogy az évszázad árulásának tartja ezt a szégyenteljes tervet, amely kudarcra van ítélve. (Dawn.com)
- Izraeli telepesek: elutasítják a béketervet
- A ciszjordániai zsidó települések képviselői elutasítják Donald Trump béketervét a palesztin állam létrehozásának ígérete miatt – jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi televízió híradása. A telepesek elutasították a tervet, mert semmiképpen, semmilyen feltételek mellett sem hajlandók elfogadni a palesztin állam felállítását. “Ha ez az ára az izraeli fennhatóság kiterjesztésének a ciszjordániai településekre, akkor inkább lemondunk annektálásukról” – nyilatkozta egyik képviselőjük a televízióban.
“Nagyon zavarban vagyunk” – mondta David Elhajani, a ciszjordániai telepesek tanácsának vezetője a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek. “Nem tudunk egyetérteni egy olyan tervvel, amely magában foglalja egy palesztin állam létrehozását, hogy veszélyeztesse Izrael államát, és a jövőben jelentős veszélyt jelentsen” – tette hozzá.
“Kijelentjük, hogy soha nem engedjük meg egy palesztin állam létrehozását, még az izraeli uralom ciszjordániai kiterjesztésének árán sem” – tette hozzá.
A telepesek vezetői kedden találkoztak Washingtonban Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, aki megpróbálta megszerezni támogatásukat a Trump-tervhez. (MTI, 2020.01.28.)
- A ciszjordániai zsidó települések képviselői elutasítják Donald Trump béketervét a palesztin állam létrehozásának ígérete miatt – jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi televízió híradása. A telepesek elutasították a tervet, mert semmiképpen, semmilyen feltételek mellett sem hajlandók elfogadni a palesztin állam felállítását. “Ha ez az ára az izraeli fennhatóság kiterjesztésének a ciszjordániai településekre, akkor inkább lemondunk annektálásukról” – nyilatkozta egyik képviselőjük a televízióban.
- Jordánia: független palesztin államot sürget, az 1967. előtti határokkal
- A jordán külügyminisztérium nyilatkozata szerint az átfogó és tartós békéhez vezető egyetlen út a független palesztin állam létrehozása, az 1967. előtti határokkal. (Dawn.com)
- Magyarország: támogat minden, az izraeli-palesztin konfliktus megoldását szolgáló kezdeményezést
- Magyarország minden olyan kezdeményezést támogat, amely az izraeli-palesztin konfliktus megoldását célozza – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel, reagálva a Donald Trump amerikai elnök által bemutatott béketervre. “Bízunk benne, hogy az Egyesült Államok javaslata nyomán mielőbb újraindulnak a közvetlen tárgyalások a felek között, mert csak ez vezethet el a tartós békéhez a Közel-Keleten” – közölte a KKM. (MTI, 2020.01.30.)
- Nagy-Britannia: megfontolásra érdemes komoly javaslatról van szó
- Dominic Raab brit külügyminiszter kedd esti közleményében úgy fogalmaz: a brit kormány üdvözli Donald Trump bejelentését az izraeliek és a palesztinok közötti megbékélést célzó tervről. Raab szerint “egyértelműen komoly tervről” van szó, amely tükrözi a kidolgozására fordított jelentős időt és erőfeszítést. Egy olyan békemegállapodás, amely elvezet az izraeliek és a palesztinok békés együttéléséhez, az egész térség számára új lehetőségeket szabadíthat fel, és fényesebb jövőt teremthet a két érintett fél számára – áll a brit külügyminisztérium nyilatkozatában. Dominic Raab szerint ugyanakkor csak Izrael és a palesztin területek vezetői dönthetnek arról, hogy a javaslat megfelel-e az általuk képviselt emberek igényeinek és célkitűzéseinek. A brit kormány arra biztatja az érintett vezetőket, hogy ténylegesen és méltányos módon tanulmányozzák ezeket a terveket, és fontolják meg, hogy a javaslatok jelenthetik-e az első lépést a tárgyalóasztalhoz visszavezető úton – hangsúlyozza közleményében a brit külügyminiszter. A Downing Street tájékoztatása szerint kedden Boris Johnson brit miniszterelnök is beszélt Trumppal telefonon az amerikai békejavaslatokról. A londoni kormányfői hivatal szűkszavú közleménye szerint a terv “pozitív előrelépésnek” bizonyulhat. (MTI, 2020.01.28.)
- Németország: csak olyan megoldás vezethet tartós békéhez, amelyet mindkét fél elfogad
- Csak olyan megoldás vezethet el az izraeliek és palesztinok közötti tartós békéhez, amelyet mindkét fél elfogad – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter. A német diplomácia vezetője közleményében kiemelte, hogy az izraeli-palesztin konfliktus megegyezésen alapuló, kétállami megoldására van szükség, ezért üdvözlendő minden kezdeményezés, amely lendületet ad a régóta megrekedt közel-keleti békefolyamatnak. Az új amerikai javaslat azonban “kérdéseket vet fel, amelyeket megtárgyalunk partnereinkkel az EU-ban” – tette hozzá Heiko Maas. Kérdések adódnak egyebek mellett nemzetközi jogi ügyekkel összefüggésben és azzal kapcsolatban, hogy miként lehet bevonni a konfliktus részeseit egy tárgyalási folyamatba – fejtette ki a német külügyminiszter. (MTI, 2020.01.28.)
- Oroszország: a legfontosabb a palesztinok viszonyulása Trump béketervéhez
- Oroszország tanulmányozni fogja a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett béketervet, a legfontosabb az, hogy a palesztinok és az arab országok képviselő kifejtsék a hozzá való viszonyukat – jelentette ki Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és észak-afrikai különmegbízottja TASZSZ hírügynökségnek kedden éjjel. A Kreml a nap folyamán korábban közölte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön Moszkvában személyesen ismerteti majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a béketerv részleteit. Putyin egyébként múlt héten Izraelben járt és a palesztin vezetéssel is találkozott. “Tanulmányozni fogjuk (a javaslatot). A legfontosabb, hogy a palesztinok és az arabok kifejtsék a hozzá való viszonyulásukat” – jelentette ki Bogdanov. Bogdanov a terv nyilvánosságra hozását megelőzően, a nap folyamán korábban újságírók előtt kijelentette, hogy nem az Egyesült Államoknak kellene meghoznia a döntéseket a regionális rendezéssel kapcsolatban, amely előzetesen elmulasztott egyeztetni a palesztin vezetéssel, amely a konfliktus közvetlen érintettje. “Szükséges lett volna konzultálni a palesztin féllel” – fogalmazott a magas rangú orosz diplomata. Hozzátette, hogy Washington Moszkvával sem egyeztetett a kérdésben. (MTI, 2020.01.28.)
- Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő megerősítette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön “első kézből” tájékoztatja majd Moszkvában Vlagyimir Putyin elnököt a részletekről. Peszkov szerint egyelőre annyit lehet megállapítani, hogy a terv Izrael teljes támogatását élvezi, és több más ország is kedvezően reagált rá, ám az úgynevezett alku másik közvetlen részese, a palesztin fél azt kategorikusan elfogadhatatlannak minősítette. A szóvivő kifejezte Moszkva készségét arra, hogy továbbra is minden megtegyen, ami tőle telhető, egy életképes közel-keleti béke megteremtése érdekében. (MTI, 2020.01.29.)
- Pakisztán: igazságos és tartós megoldást sürget
- Pakisztán a palesztin kérdés igazságos és tartós megoldására szólított fel, és Trump úgynevezett „béketervét” minősítve kijelentette, hogy az ellenőrzést ad Izraelnek a megszállt palesztin területek felett, és súlyosan aláássa a kétállami megoldást. Pakisztán a két fél közötti párbeszédet és tárgyalások útján való megegyezést támogatja, amely a palesztinok törvényes jogainak – ideértve az önrendelkezési jogot – megvalósulásához vezet. Pakisztán elkötelezett egy működőképes és független palesztin állam létrehozása mellett, a nemzetközileg elfogadott paraméterek alapján, az 1967 előtti határok mellett, Al-Quds Al-Sharif fővárossal. (WAFA)
- Szaúd-Arábia:olyan megállapodást kell elérni, amely megvalósítja a palesztin nép törvényes jogait
- Szaúd-Arábia kijelentette, hogy “értékeli” Trump kormányának erőfeszítéseit a közel-keleti béketerv kidolgozására, és a közvetlen tárgyalások megkezdésére szólított fel Izrael és a palesztinok között. A tervvel kapcsolatos esetleges nézeteltéréseiket az Egyesült Államok égisze alatt folytatott tárgyalások útján kell megoldani. A királyság szerint olyan megállapodást kell elérni, amely a palesztin nép törvényes jogait valósítja meg. Salman király felhívta Mahmúd Abbász palesztin elnököt és hangsúlyozta, hogy királysága kitart álláspontja mellett a a palesztin kérdésben és a palesztin nép jogaival kapcsolatban. Kifejezte, hogy ő maga a palesztin nép mellett áll, és támogatja reményeik és törekvéseik elérését. (Dawn.com)
- Törökország:a terv “megöli” a kétállami megoldást
- “Megöli” a palesztinok és az izraeliek közötti kétállami megoldást a béketerv – reagált a török külügyminisztérium. A tárca közleményben kijelentette: Trump terve “halva született”. Egyúttal leszögezték: ez a terv annexiós terv, amelynek az a célja, hogy “elbitorolja Palesztina földjeit”. “Palesztina népe és földje pénzzel nem megvásárolható” – nyomatékosították. A minisztérium aláhúzta, hogy Jeruzsálem “vörös vonal” Ankara számára. Jelezték: nem engedélyezik azokat a lépéseket, amelyek az Izrael által elkövetett megszállás és üldöztetés legitimációjára irányulnak. “Törökország mindig a testvéri palesztin nép oldalán fog állni” – fogalmaztak. Hozzátették: továbbra is azon dolgoznak majd, hogy Palesztina földje egy független Palesztina legyen. A török külügyminisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy nem támogatnak semmilyen tervet, amelyet a palesztinok nem fogadnak el. “Anélkül, hogy a megszálló politika véget érne, nem lesz béke a Közel-Keleten” – zárta közleményét a tárca. (MTI 2020.01.28.)
- Teljesen elfogadhatatlan, hogy Jeruzsálemet Izraelnek adná az a közel-keleti béketerv – nyilatkozott Recep Tayyip Erdogan török elnök az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint északnyugat-afrikai körútjáról hazatérőben a repülőgépen tartózkodó újságíróknak. Jeruzsálem a muszlimok szent városa is – mutatott rá Erdogan, hozzátéve, hogy a 2020.január 28-án ismertetett amerikai terv nem szolgálja a békét és a megoldást a palesztin és az izraeli fél között, csak újabb “kész helyzeteket” igyekszik teremteni Palesztina és Jeruzsálem számára. A török elnök úgy látta, hogy “a terv semmibe veszi a palesztinok jogait, és legitimálja az Izrael által elkövetett megszállást”. Leszögezte: ha némely arab ország “hátat is fordít”, Ankara továbbra is mozgósítani törekszik a nemzetközi intézményeket a palesztinok és Jeruzsálem jogai megvédése érdekében. Trump kedden először azt közölte, hogy Jeruzsálem Izrael egy és oszthatatlan fővárosa marad, majd közvetlenül ezután bejelentette azt is, hogy az amerikai kormányzat nagykövetséget tervez nyitni Kelet-Jeruzsálemben, amelyet a palesztinok leendő fővárosának nevezett. Az amerikai elnök által javasolt kétállami megoldás értelmében Washington egyúttal elismerte Izrael szuverenitását a ciszjordániai palesztin területeken létesített zsidó telepek felett, vagyis e telepek amerikai álláspont szerint Izrael szerves részei. Erdogan jelezte: jövő héten lesz az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) külügyminiszteri találkozója Szaúd-Arábiában, ahol Törökország is képviseltetni fogja magát. (MTI, 2020.01.29.)
- Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában arra szólította fel a keresztény világot, hogy álljanak ki Jeruzsálemért. Erdogan, aki egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is, az AKP székházában felszólalva azt mondta: a keresztényeknek “a sarkukra kell állniuk”, mert “Jeruzsálemhez nekik is joguk van”. (MTI, 2020.01.31.)
- Törökország álláspontját Recep Tayyip Erdogan török elnök Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott telefonbeszélgetése során is megerősítette. A török elnök egyetértésének hangot adva kijelentette, hogy a terv semmit nem kínál a palesztin nép számára, teljes mértékben elfogult Izrael mellett, és megerősíti az izraeli megszállást és a palesztin nép feletti gyarmatosítást. (WAFA)